Blogunkon egyszer már kitértünk arra, nagyjából mit jelent szerintünk a sörök esetében a kézművesség. Most néhány bekezdés erejéig újra körbejárjuk a kérdést.
Arról, hogy általában mitől lesz egy termék kézműves, kiterjedt vita folyik, a sajtoktól a borokon és az illatszereken át a kávéig; ennek megfelelően nem is szeretnénk valamiféle általános érvényű definíciót adni. Már csak azért sem, mert jó ideje evidenciaszámba megy, hogy a "kézműves" szó, mint minden megkülönböztető jelző, alaposan felhígul előbb-utóbb, hiszen azok is elkezdik használni, akik csak marketingértékét látják meg, de a mögöttes tartalommal kevésbé törődnek.
Így a magunk részéről maradunk a söröknél, ahol két fő elképzelés látszik uralkodni:
- azokat a söröket hívjuk kézművesnek, amik valamilyen nem túl alaposan gépesített kisüzemben készültek,
- azokat a söröket hívjuk kézművesnek, amik könnyen érthetően és látványosan mások, mint a megszokott sörök.
Van persze egy harmadik értelmezés is, miszerint az a sör kézműves, aminek népies hangzású nevet adnak és vagy barokkos, vagy nemzeties dizájnt aggatnak rá, de ezzel inkább ne foglalkozzunk. Sőt, a második megközelítéssel se nagyon, mert abból olyan félreértések szoktak születni, mint hogy "kézműves sör = gyümölcsös sör", illetve, ugyanezen elv szélsőségeként, hogy "kézműves sör = radler". Marad tehát az első, ami viszont érezhetően hiányos, így némi továbbgondolásra szorul.
Vannak persze sokan, akik a fenti anomáliákat érzékelve inkább nem nevezik söreiket kézművesnek, hanem a "kisüzemi" jelzővel, vagy a felhasznált alapanyagokkal és technológiákkal különböztetik meg magukat a tömegsörök világától. Vannak olyan országok is, ahol ugyanezen célra a biominősítést, a helyitermék-címet, vagy az EU-s földrajzi eredetvédelmi címek is gyakran megjelennek, de Magyarországon ez utóbbiak egyelőre nem igazán jellemzőek.
Így aztán jobb híján mi, a SörPont is maradunk a "kézműves" szónál, alapvetően egy peremfeltételt értve alatta: készüljenek a sörök jó, ajánlható minőségben, érezhető odafigyeléssel. Nem fogadható el, ha egy sör élvezeti értékét az alapanyagokon, az erjesztési időn való spórolás határozza meg, mint ahogy az sem, ha az érdektelenség, a technológiai fegyelem hiánya érződik rajta.
Ennek a peremfeltételnek megfelelhetnek olyan sörök, amik valamilyen (legalább magyar szinten) újító gondolattal, a trendeket inkább diktálva, mintsem másolva születnek. Ez jelenthet egy, az országban eddig nem használt komlót, jelenthet egy szokatlan ízharmóniát, jelenthet korábban nem, vagy legalábbis más módon főzött stílust, illetve még számos más tényezőt is. Mindemellett persze megfelelhetnek olyanok is, amik egy klasszikus, Magyarországon ismert stílust is képviselnek, de ekkor talán egy morzsányival még fontosabb a minőség és az odafigyelés, hiszen a sörfőző mégiscsak évtizedes-évszázados tapasztalatokra támaszkodhat.
Végső soron nem tartjuk létkérdésnek, hogy mindehhez valamilyen maximális üzemméretet vagy kötelezően alkalmazandó eljárást várjunk el, viszont meggyőződésünk, hogy nem véletlen: az esetek többségében e szempontok jelentőséggel bírnak, és sem a sokmillió hektoliteres termelés, sem a kálium-metabiszulfit használata (hogy csak két ismérvet ragadjunk ki) nem szokott megférni az élvezetes minőséggel. Főként nem ott, ahol a sörfőzésnek nincs évszázados, mélyen beágyazott kultúrája. Így egyelőre a kisüzemek maradnak számunkra a magyar kézműves sörfőzés letéteményesei.
Nem állítjuk, hogy minden sörünk minden esetben megfelel a fentieknek, hiszen nem felejthetjük el, hogy a jó sör mindennapivá válása hosszú út, aminek igencsak az elején tartunk, bőves-bőven a tanulási időszakban. Mindenesetre arra törekszünk, hogy kínálatunkkal a lehető legjobban megfeleljünk a jó értelemben vett kézművesség terjesztésében, és reméljük, ez minden szállításunkból ki is érezhető.
Képek forrásai:
