Ha a feltörekvő sörnemzeteket próbáljuk számba venni, semmiképp nem lehet figyelmen kívül hagyni a skandináv államokat, ahol - nem függetlenül az ott zajló általános gasztronómiai reneszánsztól - a söripar is sok szempontból a világélvonal része. Vizsgálatunk azonban nem teljesen kézenfekvő, mivel egy-egy északi ország önmagában nem feltétlenül szolgáltat kellő alapanyagot egy általános fókuszú bemutató cikkhez, így, az egyszerűség kedvéért, a két legjelentősebb skandináv sörnemzet, a dán és a svéd kombinált bemutatása következik.
Az északi germán népek - szőlő híján - már igen korán elmélyedtek a sörszerű erjesztett italok világában - mint azt különféle őskori leletek is tanúsítják. Legismertebb sörelőzményük a mézser volt, melynek készítése a paraszti háztartásokban, akárcsak Európa számos további országában, még a középkor után is bőven fennmaradt szokásként. A mai(bb) értelemben vett, malátaalapú sörkészítés meghonosodását elsősorban a kereszténység felvételét követően létesülő kolostoroknak köszönhették a skandináv népek, noha a komlóhasználat elterjedésére csak a XIV-XV. század környékén került sor. Ekkor azonban jelentős lendületet vett a komlózott sör főzésének gondolata, olyannyira, hogy Svédországban 1442-től törvény tette kötelezővé minden gazdaság számára a komlótermesztést, a költséges import kiváltására.
A komlózott felsőerjesztésű sörök számos helyi változata terjedt el Skandináviában az elkövetkező évszázadokban, melyeket azonban - akárcsak Észak-Németországban és számos más, fejlett sörkultúrájú országban - egészen radikális hirtelenséggel söpört el a lagersörök XIX. századi robbanásszerű elterjedése. A hirtelen váltást elsősorban Svédországban vészelte túl, mintegy mutatóba, néhány régebbi stílus, mint amilyen a borókával készülő, erjedés közben fogyasztott gotlandsdricka - társainak eltűnését nagyban elősegítette, hogy a lagersörök népszerűsége magával hozta a nagyipari módszereket is, így a korábban meglehetősen sokszínű iparág gyorsan néhány szereplőssé vált mindkét államban.
Jellegzetesen északi intézmény az állami alkoholmonopólium: Svédországban például - miután évtizedekig tiltott volt minden 3-4% feletti sör értékesítése - végül 1955-ben nyílt meg az állami tulajdonú Systembolaget-bolthálózat, mely a maga kevés üzletével és szűk nyitva tartásával szolgálta az erősebb italok forgalmazását. A szűk kínálat és a gyenge hozzáférés emelte korlátok csupán a 2000-es években kezdtek leomlani, amikor - elsősorban amerikai hatásra - jelentős lendületet vett a legalizálódó házi sörfőzés, majd az abból kibontakozó kézműves-kisüzemi szegmens. Az évtized során a dán főzdék száma 100, a svédeké 40 fölé kúszott. Tevékenységük egyfelől a nemzetközi sörtrendeket követi, ám igen markánsan megjelent a helyi tradíciók újraértelmezett hasznosítása, a hagyományos alapanyagok (bogáncs, fenyérmirtusz, áfonya, egyéb bogyósok) bevonása. Azt, hogy a kézműves sörök népszerűsége mennyire megnőtt alig néhány év alatt, valószínűleg a régió legnagyobb sörgyára, a koppenhágai Carlsberg illusztrálja a legjobban. A cég tudniillik egy komplett kisüzemet nyitott a saját területén, ahol kisszériás különlegességeket főznek Jacobsen néven. A két ország újonnan nyílt főzdéi közül mostanra több is világszerte ismertté vált: ilyen többek közt a svéd Närke és Omnipollo, illetve a dán Mikkeller, Evil Twin és To Øl - közülük többnek Budapesten is elérhetőek sörei.
Záró érdekességként érdemes még megemlíteni, hogy a svéd Systembolaget-rendszer az egyértelmű kényelmetlenségek mellett jelentős közszolgálati szereppel is bír a sörkedvelők számára, legalábbis 1995 óta. Ekkor liberalizálta Svédország a sör-nagykereskedelmet, melynek eredményeként számtalan különlegesség hozzáférhető lett a világ minden tájáról, melyeket a továbbra is kiskereskedelmi monopóliummal bíró Systembolageten keresztül lényegében az ország bármelyik szegletében meg is lehet vásárolni.
Képek forrásai:
sequenceunlimited.com
ostlund.org
cookingfinland.blogspot.hu
thelocal.se
