Második vonalbeli sörnemzetekre áttérő tematikánkban ez alkalommal Ausztriát tekintjük át, egyszersmind nekikezdve a szomszédos országok bemutatásának is. Az osztrák sör kapcsán talán nem is szükséges hosszasan érvelni amellett, miért számítjuk a másodvonalhoz: nagy történelmi jelentőségű főzdék kötődnek Ausztriához, rákérdezve szinte mindenki jónak tartaná az osztrák söröket, ugyanakkor magától szinte senki nem említené az országot a jelentős sörturisztikai célpontok között.
Mostanra nagyjából végigvettük többé-kevésbé mindegyik nemzetközi szinten is jelentős sörnemzet sajátosságait, így idő továbblendülni a második vonalra. Ide soroljuk, tökéletesen önkényes módon, egyfelől a régi tradíciókkal bíró, ám méretük-hírük okán kevésbé jelentős országokat, illetve azokat, amelyek csupán az elmúlt években kezdtek megjelenni a sörvilágtérképeken. Olaszország egyértelműen az utóbbi csoport tagja.
A világ jelentős sörnemzetei közül az Egyesült Államok az első, amely nem Európában fekszik - noha hagyományai és eredettörténete egyaránt az Óvilághoz kötik. A következőkben kísérletet teszünk annak összefoglalására, hogyan vált a bevándorlók sokszínű sörkultúrájából a vízízű Millerek és Budok hazája, majd utóbb a kézműves sörfőzés epicentruma.
A csehek, németek és britek után egy igazán híres európai sörnemzet maradt ki eddig listánkról: a belga. Pedig a belga sörök a sörvilág sztármutatványosai, amiket mindenki mindenhol ismer és különböző bizonyosságú legendák sorai övezik. Nem túl meglepő módon ez utóbbiak egy része igaz, más része nem - de kezdjük az ismerkedést az elején.
A hozzánk viszonylag közel álló nagy európai lagersör-nemzetek után egy kicsit távolabb lépünk a sörvilág bemutatásában - egészen az elsősorban felsőerjesztésű ale-jeiről ismert Nagy-Britanniáig. Az ország sörfőzésének múltja és jelene mindenképp érdekes történet, lévén, a Brit-szigetek a középkor óta erősen különutas söripart tudhatnak magukénak.
Noha Magyarországhoz földrajzilag a cseh sörök vannak közelebb, Európa vezető sörhatalma vitathatatlanul Németország. Primátusa ráadásul igencsak régről eredeztethető: amellett, hogy az ókor germán törzsei is a sör egy akkori fogalmaknak megfelelő változatát fogyasztották, Németországban tárták fel a legkorábbi dedikált sörfőzde romjait a római korból, amely immáron nem egy pékműhely vagy egy paraszti háztartás melléktevékenységeként, hanem elsődleges tevékenységként főzött sört. A tradíció mélyítéséről a középkorban elsősorban a kolostorok gondoskodtak, ám amint tevékenységük egyre jobban professzionalizálódott, a kor világi szereplői is egyre nagyobb arányban álltak rá a kereskedelmi sörfőzésre. Ez utóbbiak azonban kevésbé törekedtek a minőséggel, mint a szerzetesek, így - több próbálkozás után - elsősorban a megbízhatatlan minőség elleni küzdelem vezetett a híres-neves tisztasági törvény, a Reinheitsgebot 1516-os bevezetéséhez.
A magyar sörfőzéssel kapcsolatos áttekintés után más országok kapcsán is megpróbálunk hasonló összefoglaló cikkekkel szolgálni. Elsőként, amolyan biztonsági játékként, a közeli és sokak által ismert Csehországot érintjük, már csak azért is, mert Magyarországon hagyományosan a cseh sörök képviselik a minőségi sörkultúrát jó pár évtizede, ha nem régebb óta.
Már több cikkben szóba hoztuk, de még soha nem írtunk kifejezetten a hazai sörfőzésről. Most sem távlatos történeti áttekintést szeretnénk vázolni, ezért kezdjük a történetet a hetvenes években. Az otthoni, paraszti sörfőzés eddigre – a női munkavállalás és az általános modernizáció mellékhatásaként – ritka, perifériális tevékenységgé szorul vissza. Magyarország sörellátását négy, egyaránt állami tulajdonú sörgyár szolgálja: a soproni, a nagykanizsai, a pécsi és a kőbányai – termelési volument tekintetében ez utóbbi toronymagasan a legjelentősebb. Nyaranta mégis állandó a sörhiány, így a baráti országok importja mellett új sörgyárak építése, illetve a meglévők modernizálása is igen aktuális kérdés.
A mainstream médiában is hallani időnként róla, de a sörközeli felületeken kifejezetten heves érzelmeket vált ki gyakran a különféle sörfőzői kategóriák kérdése. A vita nagyrészt analóg az egyéb élelmiszerek esetében is élénk kézműves-polémiával: eszerint a (gyakran külföldi tulajdonú) nagyüzemek mesterséges, káros praktikákkal, kizárólag a költséghatékonyságra törekedve állítanak elő gyenge minőségű tömegtermékeket, míg a családi tulajdonú kisüzemek szívvel-lélekkel törekednek a jó minőségű, békebeli, hiteles és különleges termékek létrehozására. Mint általában minden, természetesen ez sem fekete és fehér, noha a sörgyártás terén történetesen egészen sok igazságot tartalmaz az előző leírás.
Egyikünk sem sörfőző itt, a SörPontnál, de ettől még elengedhetetlennek tartjuk minden sörszerető - így magunk - számára, hogy legalább belépőszinten tisztában legyen a sörfőzés folyamatának alapjaival. Lássuk hát, mi történik a sörárpa learatása és az áruszállító kisteherautó útnak indítása között.
