SörPont Blog

Sörforradalom zajlik Magyarországon. Mi csatlakoztunk, csatlakozz te is! Itt a blogon számolunk be a legújabb fejleményekről.

SörPont Webshop


logo17.png

Friss topikok

Címkék

Főzdeprofilok: Békésszentandrás

2013.06.04. 22:28 SörPont

Fontosnak tartjuk, hogy idővel külön-külön is bemutassuk itt, a SörPont blogon a magyarországi kisüzemi sörfőzdéket. És ha a sorrend felállításához a kronológiát súlyozzuk a fontossággal, egyértelműen a Békésszentandrási Sörfőzde kerül az első helyre.

1.jpg

2008-ban ugyanis itt született meg az ezredforduló utáni sörreneszánsz első újszerű, egyben némiképp pionírszerepű söre, a Black-Rose. A kisüzemek mindaddig jellemzően csak valamilyen átlagos erősségű világos, esetleg még egy barna sört főztek, és nem palackoztak - aki mégis, az literes-kétliteres, csúnya PET-palackokba, amiket inkább csak sarki kisboltokban lehetett megvenni, de olyan nagyon nem is volt érdemes. Ekkoriban nyílt az első komolyabb sörszaküzlet is (a Csak a jó sör), ahol magyar sör azért nem volt kapható, mert nem létezett olyan palackozott példány, amelyiknek akár a minősége, akár a csomagolása, akár az eltarthatósága legalább felvállalhatóvá tette volna a többi - belga, brit, amerikai - sör mellett.

6.jpg

Ilyen körülmények között jelent meg a Black-Rose, egy kilencszázalékos, gazdag, összetett ízű barna duplabaksör, 0,33-as, kapszulás nyakú palackban - ami még a borzasztó címke mellett is akkora ugrást jelentett a kisüzemi sörök szintjén, hogy csak na. Pedig a főzde egyáltalán nem ekkor kezdte a működését, hanem még 1993-ban, a szokásos világos és barna, "bajor recept" szerinti egyenlagersörökkel. Idővel ezeket saját receptek váltották, életre hívva az Arany Korsó és a Fekete Korsó márkákat, melyek ma is a békésszentandrási kínálat derékhadát alkotják. E kettő - típus szerint - egy könnyebb, világos lager, illetve egy erősebb, 7%-os barna baksör.

2.jpg

A Black-Rose-zal elkezdett innovációs sorozat igazság szerint azóta is tart. Rövid életűnek bizonyult a 2009-es Gold-Rose mint világos duplabaksör, megmaradt viszont a 2010 telén debütáló Meggyes sör, ami megnyitotta a mostanra kissé márkavédjeggyé vált gyümölcssörös profilt a főzde előtt. Ilyesmit persze mások is csináltak/csinálnak, a békésszentandrási kísérlet fő jelentősége abban áll, hogy közel ideális egyensúlyt teremt a lagersör malátás profilja, illetve a gyümölcs édes és savanyú vonásai között. A sorozatban következőként egy abszolút egyedi főzet, a Black-Rose áfonyasűrítménybe fojtásával keletkezett Szent András Könnye jelent meg (2011 elején). Elég becsapós sör, amiben az intenzív gyümölcs mögött szinte észre sem venni a markáns alkoholt. A gyümölcsös innovációk végső állomása a 2011-es szarvasi szilvanapokra készített, alkalmi Szilvás sör lett, ami azonban akkora közönségsikert aratott, hogy azóta is oszlopos tagja a főzde kínálatának, talán a legharmonikusabb és legsikerültebb gyümölcsös sörként a főzdétől és az országból egyaránt.

3.jpg

Számos alkalmi sör megmaradt alkalminak, így a 2011 karácsonyi fahéjas-almás PENTApple, a 2012 karácsonyi vérnarancsos Ünnepi sör, vagy a 2012 elején, kísérleti jelleggel főzött Pöröly, ami a maga 11,7%-ával egy ideig a legerősebb magyar sör volt. Hálás, jól marketingelhető történethez kötődik a főzdeszortiment legújabb tagja, az Ogre Söre: Ogre a magyar Ratebeer-közösség kulcsfigurája, és mint ilyen, többször sérelmezte, hogy a főzde rendszeresen csak ízesített sörökkel jön ki, de nem foglalkozik az általa annyira kedvelt cseh típusokkal. Simkó József, a sörfőzde vezetője végül abban állapodott meg vele, hogy ha adja az arcát a sörhöz, ők megfőzik - így debütált az Ogre Söre a 2012 őszi Főzdefeszten. Az Arany Korsónál testesebb, karakteresebb, a cseh pilsenieket evokálni szándékozó sör szintén meglehetősen népszerű lett, így lassan, de biztosan kezdi átvenni a főzde alapvilágosának szerepét.

4.jpg

A Békésszentandrási Sörfőzde egyik védjegye a lágy karakter, ami összes sörüket markánsan jellemzi, a könnyű gyümölcsösektől az alapsörök át a markáns különlegességeik. Csak alsóerjesztésű, lager típusú söröket főznek, és ami fogyasztói szempontból szintén nem elhanyagolható, már jó pár éve a palackos értékesítés egyik élharcosai. Helyben, Békésszentandráson a Rózsa Sörkert számít a főzde bázisának, de a kínálat zöme a budapesti sörboltokban és gasztrokocsmákban érhető el könnyebben - illetve, természetesen, a SörPont webáruházában.

5.jpg

Képek forrása:

hir6.hu
sorgerilla.blog.hu
sorfozde.com
facebook.com (@Békésszentandrási Serfőzde)
borigo.hu
sorfozde.com

A bejegyzés trackback címe:

https://sorpont.blog.hu/api/trackback/id/tr475342714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.